RETRO RÁDIÓ

Nem gondoltad volna: ennyit költünk idén húsvétra!

Nem gondoltad volna: ennyit költünk idén húsvétra!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 03. 27. 09:45

Várhatóan idén megint többet költünk húsvétra, mint tavaly! Az élelmiszerüzletekben és a játékboltokban legalábbis erre számítanak, hiszen az elmúlt öt évben egyre többet vásároltunk erre az ünnepre, és idén minden eddiginél hamarabb megkezdték az emberek a süteménybe való, a sonka, a csokinyuszi beszerzését.

Ködmön Krisztina a húsvéti menühöz valókat már beszerezte. A négytagú család közel negyvenezer forintot szán az ünnepre.

Nálunk minden évben kacsasült van. A sonkát megbízható helyen rendeljük 4-5 ezer forintért, a hosszú érlelésűt szeretjük

 

-mondta el a %Ripost%-nak.

"A két gyereknek ajándékot is veszünk, a 14 éves Csenge kinézett egy unikornisos mamuszt, azt kapja. Csokinyusziból a jó minőségűt vásároljuk, a gyerekek mellett a locsolóknak is azt szánjuk, úgy számítom, 10-15 ezer forint elmegy rá. Mivel kertünk nincs, a lakásban dugjuk el a csokikat a gyerekeknek, nagy örömmel keresgélik minden évben."

 

Tóth István két jól megrakott kosárral jött ki a budaörsi hipermarketből, és úgy számolja, még a héten lesz „egy-két köre”.

 

"Amit itt lát, az összesen 67 ezer forintba került, ebből tízezer forint az ünnepi asztalra szánt lapocka, és a sütikhez is beszereztem a hozzávalókat" - magyarázta a %Ripost% munkatársának István.

"A gyerekek már nagyok, úgyhogy csokira nem költünk, de az ünnepi asztalra minden meglesz!"

A gyerekek sok helyen játékot kapnak, a Regio Játék kutatása szerint idén 3-5 ezer forintot szánnak erre a szülők gyermekenként.

"Idén tovább nő a kiskereskedelmi forgalom, várhatóan húsvétra is többet költenek az emberek, mint tavaly" – közölte a %Ripost%-tal Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. - "A januári béremelkedés is hozzájárulhat ahhoz, hogy az ünnepre többet költenek. A játékboltok és élelmiszerüzletek éves bevételének az ötödét hozhatja a húsvét!"

Kíváncsi vagy rá, mikor a legjobb intézni a húsvéti bevásárlást? El tudod képzelni, mennyit költünk csak sonkára? Hogyan kerülhetjük el, hogy a húsvéti adathalászok áldozatává essünk? Ezekre a válaszokat a Ripost keddi számában találod!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.