RETRO RÁDIÓ

Még az iroda rezsijét is fizette volna a Jobbik a kisgazdáknak, ha visszalépnek

Még az iroda rezsijét is fizette volna a Jobbik a kisgazdáknak, ha visszalépnek
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 03. 25. 15:30

Vonáék bármit megtettek volna. A kisgazdák feljelentést tettek választási bûncselekmény miatt.

Egy a Mandiner birtokába jutott dokumentum igazolja, hogy megfelel a valóságnak Paulina László, a Kisgazdapárt alelnökének állítása, miszerint a Jobbik különféle anyagi juttatásokat ajánlott fel a kisgazdajelöltek visszalépéséért cserébe.

A „Vállalások a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről az FKgP irányába” című dokumentumban az áll, hogy a Jobbik a választási eredménytől függetlenül vállalja, hogy „finanszírozza 2 jogász munkadíját (a Jobbik Jogi Osztályának díjszabási táblázata alapján)”, valamint vállalja azt is, hogy fizeti a kisgazdák budapesti irodájának rezsiköltéségét.

Csak akkor hatályos, ha visszalépnek a kisgazdák

A dokumentum végén szereplő záradékban azonban a Jobbik feltételhez köti az említett anyagi juttatásokat. A záradék szerint csak akkor lépnek hatályba a Jobbik vállalásai, ha a kisgazdák visszaléptetik jelöltjeiket a Jobbik javára az országgyűlési választást megelőzően.

A dokumentumot Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója írta alá, valamint tanúként hitelesítette Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője és Balogh Károly, az FKgP elnöke. 

(A teljes dokumentum itt megtekinthető.)

Választási csalás miatt feljelentést tesznek

A kisgazdapártnak tíz állva maradt jelöltje van, mindannyian azt nyilatkozták: nem szándékozik visszalépni a Jobbik javára, sőt felháborítja őket az, hogy Balogh Károly, a párt elnöke szerintük eladta a pártot „bagóért” a Jobbiknak. 

Márkus János kisgazda politikus bejelentette: kedden választási csalás gyanúja miatt feljelentést fognak tenni.

A Jobbik nem először keveredik botrányba a választási visszaléptetésekkel kapcsolatban. Alig egy hete került nyilvánosságra az a hangfelvétel, amelyen Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője az LMP jelöltjének pénzt ajánl a visszalépésért cserében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.