
Évekkel ezelõtt meghalt gyermekek fotóját használta fel egy nõ az interneten, hogy pénzt csaljon ki gyanútlan áldozataiból, sajnálatot kiváltva. Ugyanakkor azzal nem számolt, hogy a saját barátja elárulja és lebuktatja az igazi édesanya elõtt, aki azonnal hívta a rendõrséget.
Az újszilvási Tordai Ibolyának két ikergyermekét kellett eltemetnie, és a harmadik kislánya is halálos beteg. Ráadásul most még egy csaló is megkeseríti az életét. Ibolya a %Ripost%-nak mesélt elsőként a történtekről.
![]()
"Majdnem elájultam, amikor szembesültem az ikreim képeivel egy másik ember adatlapján, ráadásul pénzt koldult a számukra" - kezdte Ibolya. "Ez a csaló nő ellopta a halott kislányaim fotóját! Emese négy, Rebeka kilencévesen ment el, azt írta róluk, hogy az ő gyerekei, és nagyon szegények. Onnan tudtam meg, hogy a nő összeveszett az élettársával, aki megkeresett engem, és leleplezte a csalást: elküldött minden bizonyítékot. Nem tudom szavakba önteni, mekkora fájdalmat éreztem, és dühöt amiatt, hogy valaki ennyire szívtelen tud lenni!"
Ibolya legkisebb lánya, Lili is gyógyíthatatlan beteg. A csaló az ő képét is felhasználta. Kiderült, hogy több embert is sikerült becsapnia, egy férfi állítólag nem kevesebb mint hatmillió forintot adott „a beteg lányok gyógyíttatására”.
![]()
"Sokan jelezték az interneten, hogy ők is elhitték a csaló meséjét, és pénzt küldtek neki" – mondja Ibolya. "De én nem hagyom annyiban! Megtettem a feljelentést, mert ez túl megy minden határon."
Ez kegyeletsértés!
Tudni szeretnéd, hogy az ikrekkel mi történt? Kíváncsi vagy, hogy miken kellett átmennie Ibolyának? Szeretnéd tudni, hogyan dolgozott a csaló? Akkor keresd a szerdai %Ripost% napilapot az újságárusoknál.







