RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen bátor ez a csepeli nagymama: Így bánt el a bűnöző férfival

Hihetetlen bátor ez a csepeli nagymama: Így bánt el a bűnöző férfival
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 03. 22. 12:40

Nem hitte el az unokázós csaló meséjét az idõs csepeli asszony. A tettek mezejére lépett.

Nem jött be a terve annak a 20 éves fiatalnak, aki egy idős csepeli asszonytól akart pénzt kicsalni kedden késő este. A Budapesten élő R. Henrik azzal hívta fel az idős nőt, hogy az unokája balesetet szenvedett, ezért pénzre van szüksége, hogy rendezze a kárt.

Az asszony bevallotta, hogy van otthon spórolt pénze, mire a férfi közölte vele, hogy akkor elmegy a pénzért, csak dobja le neki az erkélyről, hogy elvihesse azt az unokának. Ám az idős asszony gyanút fogott, ezért értesítette a rendőröket. 

A férfi társaival együtt jelent meg a lakásnál, akik egy autóból figyelték a pénz átvételét. A rendőrök a ház előtt elfogták R. Henriket, valamint az autóban várakozó 29 éves F. Józsefet és a 19 éves L. Miriamot is.

A nőt és a két férfit csalás miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. - írja a Police.hu.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.