RETRO RÁDIÓ

Drámai a helyzet: még délben is küzd az ország a hóval

Drámai a helyzet: még délben is küzd az ország a hóval
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 03. 18. 13:15

Még mindig arra kérik az autósokat: ne induljanak útnak az északkeleti országrészben.

Az északkeleti országrészben, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében jelenleg is változó intenzitással havazik, több térségben, illetve az M3-as autópálya egyes szakaszain is hófúvások nehezítik a közlekedést, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is arra kéri az autósokat, hogy ezeken a területeken ne induljanak útnak.

A közútkezelő vasárnapi közleménye szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Hajdú-Bihar megyében a legmagasabb készültségi fokozatban dolgoznak, az összes bevethető munkagépet és szakembert az utakra vezényelték. Ezekbe a megyékbe országos átcsoportosításokat is végrehajtottak, így például Komárom-Esztergom és Békés megyéből is munkagépeket vezényeltek át a rendkívüli időjárásban érintett területekre.

Hajdú-Bihar megyében 29 településen és településrészen több mint 19 ezer fogyasztónál nincs áram. Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig mintegy 15 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás.

Országosan a hajnali, reggeli órákban csaknem 500 munkagép végzett hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, szombat óta közel 8800 tonna sót és mintegy 350 ezer liter kálcium-klorid oldatot juttattak ki a szakemberek, de az időjárás több helyen a szombat késő esti, vasárnap kora hajnali órákra kritikussá vált.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Miskolctól keletre több mellékúton, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 38-as főút egy szakaszán is érvényben van jelenleg korlátozás a hófúvások miatt, illetve több mellékút is csak nehezen járható ezekben a térségekben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján vasárnap elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében várható még jelentősebb mennyiségű friss hó, illetve a szél is viharos marad, így több térségben is hófúvásos szakaszok alakulhatnak ki. A munkagépek által a burkolatról letakarított havat a 60-70 kilométer/órás széllökések percek alatt visszahordhatják az úttestre - hívta fel a figyelmet a Magyar Közút.

Továbbra is arra kérik az autósokat, hogy a felsorolt térségekben a viharos szél elálltáig ne induljanak útnak. A tájékoztatásban figyelmeztetnek arra, hogy ezt követően is fokozott óvatossággal, az út- és látási viszonyoknak megfelelően, a téli közlekedésre megfelelően felkészített járművekkel közlekedjenek, és utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.