Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.22.

Brutális részletek: gyerektartási vita miatt végezték ki Lászlót

A férfi gyilkosának rokonai még több pénzt követelnek, pedig nagy valószínûséggel nem is Lászlóé volt a gyerek.

A 41 éves Horváth Lászlóval brutális módon végzett volt kedvese egyik rokona még 2009 márciusában. Kilenc évvel a gyilkosság után az ügy még nem ért véget.

– Nem tudjuk még feledni a történteket, ugyanis a fiam gyilkosának rokona most a lakásunk árának egy részét is magáénak akarja – meséli a férfi édesapja, András.

A fiammal kilenc évvel ezelőtt végeztek embertelen módon. Akkori párjának három éven át fizette a gyerektartást, majd amikor felmerült, hogy lehet, hogy nem is az ő gyermeke, László visszakövetelte a már kifizetett százezreket. Szegénynek épp ez lett a veszte. Egy este vonattal jött hazafelé a munkából. Az állomáson összetalálkozott egy férfival, pont azzal, aki mindig szállította a gyermeknek szánt pénzt közte és az asszony között. Ez a férfi egyébként Tamás volt párjának a rokona. Dulakodni kezdtek, elvette tőle minde­nét a támadó, majd

meg­fojtotta, és megperzselte a testét, mintha csak egy disznó lett volna. Mint kiderült, lelocsolta a fiamat valamilyen gyúlékony anyaggal, majd meggyújtotta.

Amikor két napon át sem hallottunk felőle, már tudtuk, hogy baj van.

László holttestére a város rendelője melletti bokrok között talált rá egy ott dolgozó. A férfi testéből szinte semmi se maradt ép, gyakorlatilag felismerhetetlenné tették az égési sérülések.

A tettes azóta is börtönben van, 15 évet kapott. Azt hittük, ennyiben marad az egész, de újra felbukkant ez a család az életünkben. A gyermekre hivatkozva a lakásunk árának egynegyedét akarják most, ez a tulajdonrész illette meg ugyanis a fiamat– magyarázta a Blikknek az apa. - DNS-vizsgálat  történt, amit maga László végeztetett el, a hivatalos papír azonban máig nem került elő.

Az ügyben jelenleg is bírósági eljárás folyik, amitől a meggyilkolt férfi édesapja azt reméli, végre pont kerül a végére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát