RETRO RÁDIÓ

Szörnyű dolgokat árultak el a népligeti gyilkosról korábbi áldozatai

Szörnyű dolgokat árultak el a népligeti gyilkosról korábbi áldozatai
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 02. 27. 06:15

S. Krisztián brutálisan meggyilkolta a 3 gyermekes nõt a Népligetben. Kiderült, hogy nem csak Erzsébetet bántotta...

A férfiről kiderült, hogy nem egy, hanem több nőt is megtámadott a nyílt utcán. Áldozatai kivétel nélkül nála idősebb, ötven év körüli asszonyok voltak.

A férfi tömegközlekedési járműveken és megállókban szólította le áldozatait alkalmi szexuális együttlét reményében. Utolsó „kiszemeltje” életveszélyes sérülésekkel került kórházba: S. Krisztián többek között teljes erejéből hasba rúgta a védtelen nőt. Egy másik áldozatának a fejét az útpadkába verte.

Védencemet az emberölés mellett meggyanúsították életveszélyt okozó testi sértéssel, súlyos testi sértéssel és személyi szabadság megsértésével is. Az utóbbit nem ismeri el ügyfelem – mondta a férfi védőügyvédje, dr. Willi Ildikó a Blikknek.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő S. Krisztiánnal a börtönben pszichológus foglalkozik.

A férfi az elfogását követően ügyvédjén keresztül maga kérte szakember segítségét, mivel meglátása szerint hányatott gyerekkora ­miatt viselkedik erőszakosan a nőkkel.

S. Krisztián 2016-ban egy buszmegállóban ismerkedett meg a háromgyerekes S. Erzsébettel. Megbeszélték, hogy vesznek egy üveg bort, iszogatnak, beszélgetnek, miközben a városban sétálnak. Egy idő utána a Népligetben kötöttek ki, ahol közelebb kerültek egymáshoz, ám egy ponton a nő közölte, hogy nem szeretné folytatni az alkalmi együttlétet. Erre S. Krisztián éktelen haragra gerjedt, majd addig ütötte és rúgta a nőt, amíg az meghalt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.