Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.01.17.

Megszólalt a kokainozó gázoló: Egészen bizarr módon védekezik

T. Klára szerint több szakértõ is megállapította, hogy a gázolás pillanatában nem volt bódult állapotban. Csak a halálos baleset után kokainozott...

Ma kezdődik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a zuglói gázoló néven elhíresült T. Klára büntetőpere. A 25 éves nő 2016 novemberében gázolt halálra egy 86 éves bácsit, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az ügyészség szerint bedrogozva vezetett a nő, aki ellenben állítja: csak a baleset után szippantott kokaint.

A vád szerint az üzletasszony 2016 novemberében a Füredi úti lakótelepen bedrogozva vezette autóját, és halálra gázolta az úttesten átkelő, otthonába igyekvő 85 éves bácsit. T. Klára a baleset után nem állt meg, a mentők és a rendőrség értesítése nélkül továbbhajtott a kozmetikushoz.

A Lokálnak elmondta: mindennap eszébe jut az a szörnyű pillanat, valamint az azt követő pánik, ami eluralkodott rajta. Levélben kért bocsánatot az elhunyt bácsi családjától, mert a házi őrizet miatt erre személyesen nem volt módja.

Vállalom a tettem következményeit, azt is, ha a bíróság börtönbe küld. De azért, amit nem tettem, nem vonhatnak felelősségre – nyilatkozta T. Klára. –

Nem akarok belenyugodni abba, amivel vádolnak. Négy igazságügyi szakértő is megállapította, hogy a baleset pillanatában nem voltam bódult állapotban,

előtte nem fogyasztottam kokaint, csak két órával utána. Nagyon bízom az igazságszolgáltatásban és a bíróság bölcsességében. Hogy mi lett az éttermeimmel? Már nincs egy sem, felszámoltam mindet, mert a házi őrizetből nem tudtam irányítani az üzletet. Az én életem is tönkrement, mindent elölről kell kezdenem. De előrenézek. Jár egy esély mindenkinek, és nem én lennék, ha feladnám. Fel akarok és fel is fogok állni - mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

metropol.hu

Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!