RETRO RÁDIÓ

Előzetes letartóztatásban a népligeti gyilkos

Előzetes letartóztatásban a népligeti gyilkos
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 12. 22. 16:25

Úgy vélik, ha szabadlábon hagynák, akkor megszökne a hatóságok elõl.

A Budai Központ Kerületi Bíróság egy hónapra letartóztatásba helyezte azt a férfit, akit a Népligetben elkövetett emberölés bűntettével is gyanúsítanak. A Fővárosi Főügyészség a gyanúsított azért kérte az előzetes letartóztatását, mert fent állhat szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye. Ezzel szemben a férfi védője a lakhelyelhagyási tilalom, illetve házi őrizet elrendelését kérte.

Az ügyészi indítvány teljes mértékben megalapozott volt, ugyanis a férfi teljes mértékben gyanúsítható azzal, hogy 2016 őszén, Budapesten a Népligetben egyik éjszaka olyan súlyosan bántalmazott egy nőt, hogy az még a helyszínen meghalt. Mindezek után 2017 decemberében Budapesten, a X. kerületben az esti órákban ismét megvert egy másik nőt, úgy, hogy a sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Ha tettei bebizonyosodnak, akkor emberölés bűntettével, illetve életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolják meg.

A megalapozott gyanút többek között a férfi beismerő vallomásai, a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyvek és a tanúvallomások is alátámasztják.

Az előzetes letartóztatás indokoltságát tovább fokozza az, hogy gyanúsított férfinak nincs állandó lakcíme, hajléktalan. Éppen ezért fent áll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne a hatóságok elől.

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.