RETRO RÁDIÓ

Családi dráma: Halott édesanyjukat próbálták ébresztgetni a gyerekek

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 12. 29. 08:15

Három kisgyerek maradt árván Fegyverneken karácsony másnapján. Édesapjuk alig egy éve halt meg, most õk találtak rá halott édesanyjukra.

A Pataki család számára már sosem lesz ugyanolyan a karácsony, mint régen. A négyéves Kristóf, a hatéves Vanda és a tízéves Robika december 26-án hajnalban kétségbeesve szólongatták édesanyjukat, de hiába: az asszony többé nem mozdult, álmában epilepsziás rohamot kapott, a halálát végül szívleállás okozta. A hatéves kislány egyből rollerre pattant, és kétségbe­esetten a nagyszüleihez rohant, ahol elmondta: anyukája nem kelt fel. A nagyszülők azonnal riasztották az ügyeletes orvost, aki azonban már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

A gyerekek még talán fel sem fogták, hogy meghalt az édesanyjuk.

Kristófka tegnap kérdezte, hogy mikor megyünk haza anyához. Õ még azt sem tudja, mi az: meghalni.

Vandácska azonban már nagyobb, ő valószínűleg sejti, mi történhetett, de nagyon zárkózott kislány. Nem tudjuk, mi lesz a gyerekekkel, de biztos, hogy pszichológus segítségét kell kérnünk – mondta a Borsnak könnyeivel küszködve Pataki Lászlóné, a gyerekek nagymamája.

A 32 éves Erzsébetnél a súlyos betegség a harmadik gyermek születés után kezdődött. Kapott gyógyszereket, de a család nem tudja, hogy szedte-e őket. Erzsike egyedül nevelte a kicsiket, ugyanis apjukkal különváltak,  a férfi alig egy éve meghalt. Az asszony mindent megadott nekik, a CSOK segítségével még lakást is vettek. A nagyszülők most Erzsike nővérével, a kétgyermekes Andreával közösen nevelik majd fel a gyerekeket, de nem tudják, mit tegyenek.

Fogalmunk sincs, mi lesz a házzal, egyelőre sajnos a temetés költségeit sem tudjuk fedezni, korábban is mi segítettük őket anyagilag – tette hozzá az asszony.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.