RETRO RÁDIÓ

Kilencedikről ugrott ki Richárd, megható a húga magyarázata

Kilencedikről ugrott ki Richárd, megható a húga magyarázata
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 11. 20. 06:05

A fiatalember Kaposváron, a sávház kilencedik emeleti ablakából vetette a mélybe magát. Feltehetõen nem tudta feldolgozni a szörnyû családi tragédiát

Az áldozat, Richárd egyik ismerőse elmondta, milyen szörnyű személyes sorscsapások állhatnak az öngyilkosság mögött:

– Úgy tudom, hogy februárban vesztette el mindössze két és fél hónapos kisfiát, Noelt. Valószínűleg ezt nem tudta feldolgozni,

de szerintem én sem lettem volna képes a helyében. A baba a pécsi klinikán született, de olyan súlyos be­tegsége volt, hogy haza sem vihették. Az egész családot borzasztóan megviselte a tragédia. Ha minden igaz, a párjával is szét­mentek, s volt még két kislányuk, akiket csak ritkán látogathatott – mondta a Borsnak az ismerős.

Richárd a Facebook-adatlapján valóban mélyen gyászolta elvesztett kisfiát, szinte minden hónapban megemlékezett róla. Folyamatosan aggodalomra okot adó bejegyzéseket tett közzé még a tragédia előtti órákban is. Aztán már a húga búcsúzott Richárdtól egy szívszorító poszttal: „Bátyám, nagyon szeretlek és hiányzol. Nagyon jó ember voltál, a családodért mindent megtettél, az utolsót is odaadtad nekik. Egy csepp irigység sem volt benned, mégis mindig lehúztak, nem értékeltek, egész éle­tedben kihasználtak. De mondtam, hogy légy erős, miért kellett ezt csinálnod? Magamra hagytál, megszakad a szívem” – írta Zsanett. A rendőrség kizárta, hogy bárkinek közvetlen köze lenne az apa halálához.

Ha támogatásra van szüksége, vagy egy ismerőse szorul segítségre, vegye fel a kapcsolatot a segélyvonallal: 116-123. Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékesről is hívható, mindkettőről ingyenes.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.