RETRO RÁDIÓ

Kezdődik az évtized pere: bíróság elé állítják Bróker Marcsit

Kezdődik az évtized pere: bíróság elé állítják Bróker Marcsit
Forgács Ági
Szerző
Forgács Ági
Létrehozva2017. 11. 06. 07:50

Ma reggel kezdõdik a Szolnoki Törvényszéken D. Sándorné, azaz Bróker Marcsi pere, aki a vád szerint 767 embernek összesen 12 milliárd forint kárt okozott.

Ma bírái elé áll a 64 éves Bróker Marcsi, azaz a Kun Mediátor Kft. egykori ügyvezetője, akit azzal vádolnak, hogy a cég működésének tizenöt éve alatt 767 embernek 12 milliárd forintot is meghaladó kárt okozott. A büntetőper az 1700 oldalas vádirat ismertetésével kezdődik, majd a vádlott vallomásával folytatódik - már, ha vallomást tesz. A bizonyítási eljárás várhatóan hosszú időt vesz majd igénybe, ítélet csak jövő őszre várható.

A Szolnoki Törvényszék tájékoztatása szerint a következő hónapokban több mint kétszáz tanút hallgatnak meg, és csaknem hatszáz vallomást fognak felolvasni, a nyomozati anyag 60 ezer oldalt tesz ki. D. Sándorné a hírek szerint nyugodtan, hímezgetve várja a börtönben a tárgyalássorozatát.

Károsultjai már nem annyira nyugodtak. A nő magas, havi 1-1,75 százalékos hozamokat ígért ügyfeleinek, és 1999 nyarától 2015 áprilisáig, amíg le nem bukott, sok embert, főleg karcagiakat sikerült rávennie, hogy nála fektessenek be. A cég és a nő vagyonát lefoglalták, de az megközelítőleg sem fedezi a kárt. Bróker Marcsi 2015 áprilisában eltűnt, majd egyik lánya Miamiban tartott esküvőjén még felbukkant: az internetre felkerült egy kis videó a fényűző lagziról, és a képsorokon Bróker Marcsi is látszik egy pillanatra. Később a Karib-tengeri Belizben bujkált, onnan szállították kiadatását követően haza 2016 végén. Az ügyben ő az egyetlen vádlott.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.