5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Felháborító, amit a kislányokkal szexelő budapesti tanár mondott

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 11. 29. 05:45

A médiatanárt és iskolaigazgatót két év börtönre ítélte a bíróság.

Bár szabadon távozhatott a bíróságról, kiskorú veszélyeztetése miatt jogerősen két év börtönt kapott az a médiatanár, aki bizonyítottan két 14 éves tanítványával is szexuális kapcsolatot létesített. Sz. Zoltán Mihály hamarosan megkapja a behívót valamelyik büntetés-végrehajtási intézetbe, nem kerülheti el a börtönbe vonulást.

A diákjai körében csak Misi bácsiként emlegetett férfi hetedikes-nyolcadikos tanítványait környékezte meg éveken keresztül az egyik budapesti médiaiskola igazgatójaként. Kiemelten fi­gyelt rá, hogy a behálózott tanítványai mindenképpen elérjék a 14 éves kort, csak ezután közösült velük.

A tárgyaláson megjelent a férfi volt, tizennyolc évvel fiatalabb felesége is, akinek három nappal azután vette el a szüzességét, hogy betöltötte a tizennégyet.

Az elmúlt évtizedben nem beszéltünk, muszáj volt a szemébe néznem – mondta könnyes szemmel Bánkuti Anita a Borsnak. – Ötödikes koromban tanított földrajzot, aztán együtt táboroztunk, a rendőrségre pedig három éve hívtak be miatta. Nem az számít, hogy hány évet kap, csak az, hogy többet ne csinálhassa ezt a gye­rekekkel – fa­kadt ki a volt feleség.

Az elképesztő történet másik érdekessége, hogy Mihály jelenlegi párja, a 21 éves Barbara is még fiatalkorú volt, amikor Misi bácsi megkörnyékezte. A románc miatt a lány és a családja között megromlott a kapcsolat, Misi bácsi mellett viszont még jelenleg is kitart a párja.

Hatodikos volt, amikor megkörnyékezte. Õ hozta haza a kirándulásokból, éjszakánként sokat beszélgettek a ház előtt, a kocsiban. Amikor befejezte a sulit, már tegezni kezdte, a 18. születésnapján pedig egyből odaköltözött hozzá. Nagyon nehezen élte meg a család ezt az időszakot, a húgom már fel sem veszi nekünk a telefont – mesélte Csikós Gábor, Barbara féltestvére.

Az ítélethirdetést követően Mihály szabadon távozhatott, újságírói kérdésre csak annyit mondott.

„Tessék engem békén hagyni!”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.