RETRO RÁDIÓ

Egyre hajmeresztőbb dolgok derülnek ki a negyedikről kizuhant kislány ügyében

Egyre hajmeresztőbb dolgok derülnek ki a negyedikről kizuhant kislány ügyében
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 11. 30. 09:00

A kislány vérében a rendõrség által kirendelt szakértõ alkoholt talált...

A döbbenetes tényre háromféle magyarázat lehet. Az egyik, hogy a kislány vérébe az újraélesztés során használt gyógyszerekből került alkohol. Elképzelhető az is, hogy amikor a keresztanyja egyedül hagyta, a kicsi megivott valamit. De az sem teljesen kizárható, hogy halála előtt valaki alkoholos italt adott Panninak.

A szülők a rendőrségi meghallgatásukon határozottan cáfolták, hogy olyan helyen hagytak volna az otthonukban a gyerek egészségére káros italt, hogy azt ő elérhette.

Panni szüleit és a keresztanyát is poligráfos vizsgálatnak vetették alá. Az eredmény döbbenetes volt, hiszen kiderült: Panni anyja nem mondott igazat, amikor azt állította, soha nem egyezett volna abba bele, hogy a keresztanya magára hagyja a kislányt.

Nagyon meglepődtem, amikor kiderült a hazugságvizsgálat eredménye, de én még mindig hinni akarok a feleségemnek! – mondta Tamás, Panni édesapja a Blikknek. – Bízom benne, hogy a gép tévedett. Másképp szembe kell néznem azzal, hogy nekem sem mondott igazat Anasztázia. Hiába telt el több hónap is a kislányom halála óta, semmivel nem vagyok jobban, mint amikor megtörtént a baj. Az is szörnyű, hogy amikor csak a páromra nézek, olyan, mintha a pici lányom nézne vissza rám. Jelenleg Angliában élünk, de amikor csak tudunk, kimegyünk a temetőbe – sírta el magát az apuka, aki a poligráf szerint feleségével ellentétben mindenben igazat mondott.

– Az általam képviselt szülők egyikét sem gyanúsította meg a rendőrség, jelenleg is sértettjei az ügynek – közölte dr. Lichy József, Anasztázia és Tamás jogi képviselője.

Májusban, amíg a szülők éjszakai műszakban dolgoztak, 3 éves lányukra a gyerek keresztanyja vigyázott. A nő reggel korábban elment, mint ahogy Tamásék hazaértek. A kicsi felébredt, székre állt, felmászott rá, és a mélybe zuhant az ablakból.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.