RETRO RÁDIÓ

Szomszédháború: börtöntől retteg a 72 éves asszony

Szomszédháború: börtöntől retteg a 72 éves asszony
N.E.
Szerző
N.E.
Létrehozva2017. 10. 12. 12:00

Akár négy és fél év börtönt is kaphat Sárika, az a 72 éves püspökladányi asszony, aki vitába keveredett szomszédasszonyával a társasházuk elé ültetett rózsák miatt. Sárika és Pirike ügyének tegnap kezdõdött meg a tárgyalása a Püspökladányi Járásbíróságon.

Mint arról a %Ripost% beszámolt, a 72 éves Sárika és a nála tíz évvel fiatalabb Pirike 35 éve szomszédasszonyok Püspökladányban, de megromlott a viszonyuk. Hiába húztak madzagot a panelház közös kertjének közepére, a virágok gondozásán nem tudtak egyezségre jutni – sőt, verekedés is lett a szomszédháborúból…

Tavaly szeptemberben az egyik átültetés alkalmával előkerült egy ásó is, amit – Sárika elmondása alapján – Pirike hozatott ki vele. A 72 éves asszonynak meggyőződése, hogy Pirike akarta őt eltenni láb alól, mégis ő a vádlott.

Pirike folyamatosan lesett felfelé. Amikor lekiabálta az egyik szomszéd, hogy „csapd le”, ő felém lendítette az ásót, amit védekezésből kicsavartam a kezéből, és véletlenül a jobb karján megütöttem

– mondja a %Ripost%-nak Sárika néni, akit most súlyos testi sértés kísérletével és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal vádolnak. Az utóbbi időben alig alszik, volt egy szívrohama is, nagyon fél a börtöntől. Azt mondja, esze ágában sincs kibékülni Pirikével, akinek nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket okozott, de állítja, fejen nem ütötte.  Kerestük Pirike nénit is, de lapzártánkig nem vette fel a telefont.

"Ha valóban jogos védelmi helyzetben volt és jogtalan támadást hárított el, továbbá ez bizonyítást nyer, akkor fel kell menteni mindkét vádpont alól" – tájékoztatta a %Ripost%-ot dr. Kamarás Péter ügyvéd.

A szomszédok ügye nem zárult le: tegnapi tárgyalásukon arra jutottak, hogy kiegészítést szükséges kérni az orvosszakértői véleményről, majd november vége felé újra tárgyalják az ügyet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.