RETRO RÁDIÓ

Szívszorító pillanatok: végső búcsút vettek a fiatalon megölt Csengétől

Szívszorító pillanatok: végső búcsút vettek a fiatalon megölt Csengétől
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 09. 10. 19:45

A szertartásra mindenki csupán egyetlen szál vörös rózsával érkezett. Szinte egész Borsodnádasd elment a temetõbe.

Keresztapja búcsúztatta el a borsodnádasdi gyilkosság 17 éves áldozatát, K. Csengét. A temetésen akkora volt a tömeg, hogy el sem fértek a ravatal körül: rokonok, barátok, a település polgármestere, volt tanárok, sőt még távolabbi településről érkezett ismeretlenek is elmentek a szertartásra.

Csenge édesanyja kérésére mindenki csupán egyetlen szál vörös rózsával érkezett, ez volt ugyanis a tini kedvenc virága - írja a Blikk. A szertartást könnyeivel küszködve vezette a lány keresztapja.

A temetés egyik legmegrendítőbb pillanata az volt, amikor Csenge hangja csendült fel a hangszóróból. A Halleluja című dalt a színjátszókörös lány egyik korábbi fellépésén adta elő: a tömeg néma csöndben hallgatta végig.

Mint azt megírtuk, Csenge eltűnését szeptember első hétvégéjén jelentették szülei a rendőrségen, miután a lány nem ment haza a megígért tíz órai időpontra. Végül csak a holttestét találták meg egy templom melletti vízaknában. A lány testét a gyanú szerint B. Roland lökte az aknába.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.