RETRO RÁDIÓ

Leitatták és szexre kényszerítették a lányt az egri tinik

Leitatták és szexre kényszerítették a lányt az egri tinik
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 09. 28. 13:12

A lány még csak 13 éves volt a szörnyû erõszak idején, azt hitte, megbízhat a barátaiban.

Másodfokon a Debreceni Ítélőtábla elé került annak a három egri tinédzsernek az ügye, akik még 2015-ben fajtalankodásra kényszerítettek egy 13 éves lányt.

A fiatalok jól ismerték áldozatukat, egy baráti társaságba tartoztak, gyakran együtt jártak a felsőtárkányi tóhoz cigarettázni. 2015 augusztusában a három 15 éves fiú éjfél környékére beszélt meg találkozót a 13 éves lánnyal és barátnőjével, aki viszont végül nem ment el.

A fiúk a tópartra vezető úton már annyi töményet ittak, hogy berúgtak, majd beszélgetni kezdtek és zenét hallgattak. Egy idő után az elsőrendű vádlott felszólította a lányt, hogy ő is igyon, de a tini nem akart. Ez nem tetszett a fiúnak, ezért ketten lefogták a lányt, harmadik társuk pedig leöntötte az italt a lány torkán.

Ezek után sem engedték el: arra kényszerítették, hogy mindhármukat elégítse ki orálisan. Végül megfenyegették, hogy bántani fogják, ha el meri mondani valakinek, mi történt.

Az ügyet áprilisban első fokon az Egri Törvényszék tárgyalta: az elsőrendű vádlott egy év, társai pedig 10 hónap fogházbüntetést kaptak – két év próbaidőre felfüggesztve, pártfogó felügyelete mellett. Az ügyész azonban súlyosbításért, míg a fiatalok és védőik felmentésért fellebbeztek.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.