RETRO RÁDIÓ

Rogán nem ért egyet a Dózsa György úti gázoló házi őrizetbe helyezésével

Rogán nem ért egyet a Dózsa György úti gázoló házi őrizetbe helyezésével
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 22. 17:10

Rogán Antal szerint a két halálos áldozattal járó Dózsa György úti gázolás okozójának, M. Richárdnak fogdában lenne a helye.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője túl enyhének tartja a bíróság döntését, miszerint hétfőn házi őrizetbe tették M. Richárdot. A Dózsa György úti gázoló a hírek szerint a baleset előtt még kokainozott is.

Szörnyű, ami történt, hiszen két ember meghalt és ezért viselni kell a felelősséget

- mondta az Origo-nak Rogán Antal. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője emlékeztetett, hogy korábban a szlovák milliomosnő, Eva Rezesova esetében sem értett egyet a házi őrizettel.

"Főleg akkor, ha a súlyosbító körülmények, amelyek a sajtóban megjelentek - mint például a kokainfogyasztás -, megfelelnek a valóságnak" - tette hozzá. Egy különbséget lát azonban a két ügy között: Rezesova szerinte haza szeretett volna jutni Szlovákiába, ahol a családja befolyással rendelkezett, vagyis kikerült volna a magyar közigazgatás hatásköréből, így fennállt a veszélye, hogy elszökik.

"Ez azonban nem indokolja a bíróság megengedő magatartását, szerintem a hatóságoknak fellebbezniük kell” - zárta válaszát a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a Dózsa György úti gázolás ügyében.

A házi őrizetbe került M. Richárd az ügyészség szerint gyorshajtás miatt okozott balesetet a Dózsa György úton, amelyben ketten meghaltak, többen pedig megsérültek. A balesetet követő vizsgálatból kiderült, hogy kokaint is fogyasztott. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

M. Richárd lapinformációk szerint az éjszakai élet ismert alakja, egyik vádlottja volt a kecskeméti maffiapernek, és annak a Radnai Lászlónak volt az ismerőse, aki később a kilencvenes évek leszámolásos gyilkossági ügyekben zajló perek koronatanúja volt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.