RETRO RÁDIÓ

Rettenetes tragédia történt a leállósávban: kómába került a magyar lány

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 05. 00:10

Vanessza 2 hete fekszik kómában egy burgaszi kórházban.

Két héttel ezelőtt, július 19-én brutális baleset történt Bulgáriában, Burgasz közelében. Az utasok közül ketten amiatt indultak Szófiába, mert ellopták a papírjaikat, és megkérték Burkus Vanesszát és idegenvezetőként dolgozó párját, tartsanak velük, tolmácsoljanak nekik. Miután végeztek a fővárosban, épp visszafelé tartottak a szállásukra, amikor az autópályán lerobbantak. A leállósávba még átgurultak, és segítségért telefonáltak. Épp szálltak volna ki az autóból, amikor egy másik jármű nagyjából 160-nal, fékezés nélkül beléjük rohant.

A hátsó ülésről kiszállni készülő nő a helyszínen meghalt, a férfi utasok megsérültek, Va­nessza pedig azóta is kómában fekszik a burgaszi kórházban. Agyi ödémája van, illetve két csigolyája is elrepedt, emiatt az első napokban a szállítása lehetetlen lett volna.

"A konzulátustól tudtuk meg, melyik kórházba vitték Vanesszát. A rendőrségi intézkedés miatt papírok nélkül került be hozzájuk, emiatt csak úgy nevezték bent, hogy a magyar lány, illetve úgy tudták, Alexandrának hívják" – nyilatkozta a Borsnak az apa, Burkus Sándor. Hozzátette, bár a konzulátuson, ha felhívja őket, segítőkészek, ugyanakkor abban túl sok támogatást nem kapnak, hogy kint tartózkodnak.

"Tegnap már én is kiborultam. A kórházban fel akartuk venni Vanessza holmijait, és kiderült, semmi sincs ott. Azt értettem, hogy a ruháit esetleg le kellett vágni róla, de se a nyaklánca, se a fülbevalója, se az órája nincs meg. Ezeknek eszmei értéke van, a nagyszüleitől kapta, sosem vette le őket. Most meg eltűntek. A konzul szerint talán a rendőrségen vannak az ékszerek, de félek, valaki azokat eltette" – mondta az apa.

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.