RETRO RÁDIÓ

Nagyot tévedett az orvos: lúdtalpnak hitte Jenci rákját

Nagyot tévedett az orvos: lúdtalpnak hitte Jenci rákját
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 14. 11:10

Borzalmas fájdalmakkal élt a 9 éves Lukács Jenõ, akinek daganat nõtt a lábszárán. A család most reménykedik, hogy a kisfiú felépül, és hamarosan újra lábra állhat.

A szabolcsi kisfiú jobb lábát végig gipsz borítja, és már túl van a műtéten - addig azonban rögös út vezetett. Jencit két és fél éve vitte el az ortopéd orvoshoz az édesanyja, miután a fiú nagyon fájlalta a lábszárát. Az orvos lúdtalpat diagnosztizált, és betétet írt fel a gyereknek. A fájdalom azonban nem múlt el.

Az orvos később azzal nyugtatta a családot, hogy Jenci növésben van, ezért fájnak a csontjai. Egy év múlva azonban a fiú már lábra sem tudott állni, olyan erősek voltak a fájdalmai, a lába pedig rendszeresen bedagadt. Jencit csak ekkor röntgenezték meg, másfél hónap múlva pedig a CT kimutatta: rákja van.

Az édesanya, Balogh Mónika elmondta, hogy eddigre a fiú lábát már szétrágta a daganat. Végül Budapesten operálták meg Jencit, a család most a szövettani eredményre vár. Ha ugyanis a daganat agresszív volt, akkor bármikor kiújulhat a fiú testében.

Nagyon dühös vagyok, hogy egy évet elvesztegettünk, és amint túl leszünk ezen, és Jenci jól lesz, elképzelhető, hogy megteszem a szükséges jogi lépéseket!

- mondta Mónika.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.