5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő, kit gyanúsítanak a mélybe zuhant magyar fiú haláláért

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 31. 10:20

Mulasztás miatt zuhanhatott a szakadékba a magyar egyetemista augusztus 22-én Monterosso al Mare városában.

A La Nazione konzervatív olasz lap cikke szerint gyanúsítottként hallgatták ki a szentély plébánosát.

A 70 éves Don Carlo Brizzit 2014-ben nevezték ki plébánosnak, a térség vallási életében elismert, nagy tudású emberként tartják számon. Az olasz lap információja szerint nem a szentély vezetője az egyetlen, akinek ügyvédre van szüksége a tragédia kapcsán, több ember is felelősségre vonható a magyar fiú haláláért. Az nem derült ki, hogy miféle mulasztás történhetett.

A 25 éves Sz. Péter egy nemzetközi diákcsoporttal táborozott Olaszországban. Egyik este a fiú a Saviore szentély közelében lévő szállásukon társaival vacsorázott, de rosszul lett, ezért kiment a friss levegőre. Ekkorra már besötétedett. A vizsgálat jelenlegi állása szerint a fiú hányt, ezután zuhant le a nyolc méter mély szakadékba. Olyan súlyosan megsérült, hogy hiába találtak rá a barátai, s hiába érkeztek ki a mentők, a helyszínen életét vesztette. A fiút bátyja és özvegy édesapja gyászolja - írja a Bors.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.