RETRO RÁDIÓ

Most kaptuk a hírt: elhunyt a kisgazda politikus

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 07. 03. 23:01

Életének 88. évében elhunyt az FKGP egykori alelnöke, Lányi Zsolt.

Lányi Zsolt 1929. július 2-án született Székelyudvarhelyen. Apai nagyapja Csíkszeredában élt, vállalkozóként dolgozott. Legjelentősebb alkotása a békási szoroson átvezető út építése volt, amit az ő cége épített.

Lányi 1949-ben a Kálmán Gimnáziumban érettségizett, 1949 és 1955 között az újpesti Bőrgyár és 1955-től 1957-ig a Díszműbőrgyár anyagbeszerzője volt. 1991-től 1992-ig a Szent Korona Társaság alelnöke, majd 1992-től tiszteletbeli alelnöke volt.

1995-ben a Magyar Nemzeti Írók Közössége alapító tagja. Gimnáziumi évei alatt a sportkör elnöke volt, 1948-tól 1956-ig NB I-es kosárlabdacsapatokban játszott. 1961 és 1968 között első osztályú teniszező volt. 1984-től négy éven át a MAFC kosárlabda-szakosztályának a menedzsere.

1945-ben belépett a kisgazdapártba. 1945-1946-ban az FKGP ifjúsági szervezetében, a Független Ifjúságban dolgozott. A fordulat éve után visszavonult a politikától. 1956-ban újjáalakította az FKGP újpesti szervezetét, ő vette fel Torgyán Józsefet a kisgazdapártba.

Halálhírét a Blikk írta meg.
 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.