RETRO RÁDIÓ

Kislányok sátrába surrant be a paksi zenetanár, rettenetes dolgokat tett velük

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 07. 19. 09:15

A paksi zenetanár a vádirat szerint többször befeküdt egy 11 éves, máskor pedig egy 12 éves kislány mellé, simogatta, szájon csókolta õket...

H. Szabolcs zenetanár hét nyáron át kisiskolásokat táboroztatott a Tolna megyei Váralján. A botrány tavaly tört ki, amikor egy szigethalmi édesanya 12 éves kislánya naplóját olvasgatta, és feltűnt neki, hogy a gyerek eleinte szeretettel, majd haraggal írt a 41 éves táborvezető-zenetanárról. Akit a nyári tábort követően egy hétvégén meg is látogatott az öccsével és az édesapjával, sőt mindannyian ott is aludtak a férfi bonyhádi lakásában.

Az asszony vallatóra fogta a gyerekét, majd pszichológushoz vitte. Miután elolvasta a szakember véleményét, feljelentést tett. Így derült ki, hogy H. Szabolcs esténként besurrant a kislány sátrába és a takaró alatt szexuálisan zaklatta. A tanár rács mögé került, ahonnan májusban jöhetett ki.

A vádirat szerint a zenetanár esténként, amikor a sátorban a többi gyerek elaludt, többször is befeküdt egy 11 éves, máskor pedig egy 12 éves kislány mellé, simogatta, szájon csókolta őket. A férfi ősszel áll bíróság elé. Helyzetét súlyosbítja, hogy a felügyeletére bízott kislányokat molesztálta, amiért akár nyolc év szabadságvesztéssel sújtható.

Két hónapja kiengedték a fiamat. Jól érzi magát, most nyaral, és csak azokkal a barátokkal találkozik, akik kiálltak mellette. Nagy fájdalmam, hogy ilyen ügybe keverték Szabolcsot, de hamarosan megjelenik egy könyv a kálváriájáról, amiből kiderül a teljes igazság – mondta a Lokálnak H. Szabolcs édesanyja, aki úgy tudja: a feljelentő édesanya bosszúból jelentette fel a fiát. Ugyanis szerinte a nő szerelmes levelet küldött Szabolcsnak, aki kikosarazta az asszonyt.

Sajnos a fiam kitörölte ezt az üzenetet a gépéből, és a rendőrség nem találta meg – sóhajt.

Az asszony, aki a feljelentést tette a zenetanár ellen, nem kívánt nyilatkozni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.