Létrehozva: 2017.06.22.

Világszenzáció: aranyra bukkantak Szegednél!

Csaknem száz éve nem találtak olyan aranytárgyat, mint amit egy Szeged környékén gombászó férfi adott le a közgyûjteménynek. A lelet egy 100 grammos arany lábvért, ami azóta a Móra Ferenc Múzeum birtokában van.

Igazi világszenzációnak számít, hogy egy gombászó férfi bronzkori aranyleletre bukkant. Fogas Ottó múzeumigazgató a leletet bemutatva elmondta, hogy utoljára az 1920-as években találtak hasonló jelentőségű aranyleletet. A múzeum kezdeményezésére a becsületes megtaláló komolyabb összeget kap majd.

Ezzel a múzeum azt szeretné üzenni, hogy mindenkinek jogi kötelezettsége a megtalált műkincs leadása, másrészt viszont megérdemelten kap komolyabb jutalmat, aki ilyen leletet talál – mondta dr. Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese a %Ripost%-nak - Maradtak még ránk a bronzkorból lábvértek, de mind bronz volt. Ez is a lelet különlegességét igazolja – tette hozzá.

A lábvértet mintegy 3000 évvel ezelőtt élt gazdag ember viselhette, akit a múzeumban „a Kárpát-medence Akhilleuszának” neveztek el. Az igazgatóhelyettes szerint akkora szenzációról van szó, hogy az aranylelet értéke felbecsülhetetlen.

„Egyszerű” aranyáron is 7 számjegyű lenne az értéke, de ennél jóval többről van szó. Horribilis összegeket megadnának ezért az európai piacon. Az pedig, hogy egy férfi gombászás közben bukkant rá, igazi csoda, ilyen 100 évente egyszer történik!

– magyarázta dr. Medgyesi Konstantin.

A műkincset június 24-én, a múzeumok éjszakáján a látogatók is megtekinthetik a Móra Ferenc Múzeum dísztermében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni