RETRO RÁDIÓ

Autós üldözés Zamárdiban: részeg ámokfutót hajszoltak a rendőrök

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 06. 11. 10:15

Több egység is üldözõbe vette a részeg sofõrt, aki még a kocsit is kölcsön vette.

A rendőrök Zamárdiban próbáltak megállítani egy autóst, aki a megkülönböztető jelzés ellenére továbbhajtott. A járőrök hangszórón keresztül is megállásra szólították fel a teherautó vezetőjét, aki azonban gázt adott, még nagyobb sebességgel haladt a 7-es számú főúton Siófok irányába.

Több egység is megkísérelte intézkedés alá vonni, amelynek továbbra sem tett eleget, a szolgálati kocsikat kikerülte. Siófokon egy töltőállomáson a „behajtani tilos” táblát figyelmen kívül hagyva a benzinkút épületét megkerülve, forgalommal szemben haladt a kútfejeket kerülgetve.

Ezt követően visszafordult Zamárdi felé, majd egy földútra hajtott, egy bekerített gyümölcsösnél pedig kénytelen volt megállni. A sofőr a szögesdróton átmászva elfutott. Végül a siófoki, földvári és a készenléti rendőrök egy gyümölcsfa tövében, a fűben, hason fekve találtak rá.

A rendőrök a 22 éves férfit elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták. Azt mondta, azért nem állt meg, mivel nincs érvényes vezetői engedélye, a járművezetés előtt ivott és a tehergépkocsi sem az övé, azt ismerőse beleegyezése nélkül használta.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.