RETRO RÁDIÓ

A szerelem miatt késelt két csongrádi nő

A szerelem miatt késelt két csongrádi nő
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 06. 23. 09:40

Két nõ ügyét tárgyalta egymás után a Szegedi Ítélõtábla tegnap délelõtt, ugyanabban a tárgyalóteremben. A két vádlott ügyének több közös vonása is van.

Evelin a tárgyaláson végig remegett. Hol a szüleit, hol pedig volt szerelmét, Tamást leste bocsánatkérő pillantásokkal. Volt is oka rá, mert a fiút tavaly januárban olyan súlyosan megsebesítette egy tőrrel, hogy az több sebből vérezve rohant át a szomszédokhoz, akik mentőt hívtak. Az akkor 21 éves lányt Tamás azzal dühítette fel, hogy éppen szeretkezésük után közölte vele: szakítani szeretne.

A nő a bíróságon alig tudott megszólalni, aztán elmondta, mit szeretne, és később a bíróság folyosóján is odakiáltott a családjának.

Hogy mit mondott és mit nyilatkoztak a szülei lapunknak, a %Ripost% pénteki számában közöljük. Mint ahogy az emberölési kísérlettel vádolt Csilla ügyének részleteit is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.