Létrehozva: 2017.05.14.

TV2 Té­nyek - Ezek vol­tak a nap leg­fon­to­sabb hírei

Nincs sok idõd, de kí­ván­csi vagy a nap leg­fon­to­sabb tör­té­né­se­ire? Össze­szed­tük egyet­len cikk­ben, mi tör­tént itt­hon és a vi­lág­ban, a TV2 Té­nyek se­gít­sé­gé­vel.

Szerző Ripost

HALÁLBA VITTE ÖCCSÉT A FÉRFI

180 kilométeres sebességgel rohant háznak egy férfi Hévízgyörkön. A sofőr és vele utazó öccse azonnal meghaltak. A kocsi vezetője, akinek három gyermeke maradt árván, két hónappal ezelőtt szinte ugyanott elgázolt egy 24 éves nőt, akkor bevonták a jogosítványát, mégis vezetett. Most egy kanyarban sodródott ki, átrepült egy árkon, kidöntött egy villanyoszlopot, és egy fát, majd házfalnak csapódott. A Tények úgy tudja, hogy a balesetnél mindkét férfi kirepült az autóból, az egyik a roncs alá szorult, a másik pedig a kocsitól pár méterre feküdt.

TINI SZEXBOTRÁNY AZ ÚSZÓKNÁL

Öltözőkabinban szexelt két fiatal a debreceni úszó országos bajnokságon. Egy harmadik társuk utánuk lopakodott és mobillal felvette, aztán a felvétel kikerült az internetre. Állítólag több fiatal úszó is megnézte a videót, de csak nevettek rajta. A szövetség elnöke azonban vizsgálatot indított, a felvételt készítő 19 éves fiatal és a szexelők is fegyelmit kaptak.

Hornyák Viktor edző szerint felháborító, hogy ilyen megtörténhet az úszóbajnokság alatt. Az érintett klubok fegyelmit adtak a szexelő  úszóknak. Bienerth Gusztáv az úszószövetség elnöke pedig azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben.

ÉLETVESZÉLYES SÍNEK A VIHAR MIATT

Az országban sok helyen a vonatközlekedés is megbénult, a hirtelen lezúduló hatalmas eső és jég miatt. A víz kimosta a sínek alatti köveket, így életveszélyes lett a pálya. A kritikus szakaszon az utasok pótlóbuszokkal utaztak, de sokan nem tudtak róla, hogy nem járnak a vonatok. De nem csak ez okozott problémát. A Budapest-Miskolc vonalon például akár egy órát is késtek a járatok. Délutánra viszont Vámosgyörk és Ludas között helyrállították az egyik vágányt, ezért ott újra járnak a vonatok.

FOGFÁJÁS UTÁN RÁKOT DIAGNOSZTIZÁLTAK

Fogfájással került kórházba egy 44 éves szegedi férfi, az orvosok viszont többféle rákot diagnosztizáltak nála. Felesége azt mondja, párja nem is volt rákos, de kemoterápiára járatták, ami miatt agy- és izomsorvadása lett, újra meg kellett tanulnia járni és beszélni. A párnak egy 7 éves kislánya van, de a nő egész nap a férje mellett van, nem hagyhatja magára. 13 orvost akar feljelenteni a család, mert  később bebizonyosodott, hogy teljesen egészséges volt, nem kellett volna kemoterápiát kapnia. A feleség jelenleg nem tud munkába járni, így egyelőre nincs pénzük ügyvédre sem.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor