RETRO RÁDIÓ

Szörnyű részletek derültek ki: Ezért csaphatott a villám a 8 éves Lillába

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 05. 26. 09:55

Hatalmas vihar közeledett Bodajk felé, ám a felhők még épp csak gyülekezni kezdtek, ezért a kis Lilla és édesanyja még a kertben játszottak. A 8 éves lányka a biciklijén ült, ami fémből volt, feltehetően ezért csapott belé a semmiből a villám.

Az anyuka, Sarolta és a szomszédasszony azonnal megkezdte a kislány újraélesztését, közben pedig értesítették a mentőket is. A második általánosba járó Lillát kórházba vitték, útközben még élt a remény, hogy esetleg sikerül megmenteni az életét, ám a kórházban összeomlott a keringése és meghalt.

"Egy hatalmas ordításra kaptam fel a fejem, egyből a hang irányába igyekeztem" – mondta a kislány szomszédságában élő férfi. "A kicsi édesanyja sírva kért segítséget. Többen érkeztünk és próbáltuk újraéleszteni a gyermeket, majd megjöttek a mentők."

A Blikk megtudta, hogy Lilla szüleivel korábban Móron élt, onnan költöztek Bodajkra. A Bors szerint pedig Lillával kint volt az udvaron a kistestvére is, így neki is végig kellett néznie a borzalmas tragédiát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.