Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.17.

Döbbenetes részletek derültek ki a kislányát leforrázó apáról

Kiderültek a szörnyû éjszaka részletei, amikor a jánoshalmi apa direkt leforrázta kislányát.

Nem volt családi harmónia K. Zoltán (38) jánoshalmi otthonában. A férfi együtt élt élettársával, annak három – 4, 6 és 8 éves – lányával, valamint két közös gyermekükkel, egy hat hónapos és a két és fél éves lánnyal. Alkalmi munkákból éltek, kevés volt a pénz, házuk is félkész állapotban volt. Mindennaposak voltak a veszekedések. Január 21-én este K. Zoltán gyógyszert szedett és ráivott, majd amikor párja nem tudott elszámolni azzal, hol járt napközben, gyermekei szeme láttára megverte. Az asszony a további ütlegelések elől éjfél után elment otthonról, párja egy ideig kergette, de aztán feladta, hazament. Másnap 6 órakor ment élettársa után a rokonokhoz, hogy jöjjön haza, valami baj van a 2,5 éves kislánnyal.

A hozzátartozók is átmentek K.-ék házába, az egyik családtag hívott mentőt – lapozott bele a jegyzőkönyvekbe Bogdány Gyula alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának helyettes vezetője. – Az orvosoknak újra kellett éleszteniük a sokkos állapotban levő gyereket, aki a ház fürdőszobájában, a zuhanytálcán kuporgott. Felsőteste, feje tele volt égési, forrázásra utaló sérülésekkel. Budapestre, speciális égési osztályra szállították. Az orvos szakértők szerint felsőtestét és fejét felülről érte forró víz, maradandó károsodást szenvedett, nem csak a bőre károsodott, a veséje is. Első lépésben ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást, életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanúja miatt, ám a nyomozás közben beszerzett információkra alapozva később változott a minősítés.

A család szerint „szerencsétlen baleset” történt, egy felnőtt volt csak otthon, az apa. K. Zoltán azt állította, 5 órakor kiment fát vágni, mérges volt, nem tudott aludni, sírtak a gyerekek az anyjuk után. Kintről hallotta meg a kislány sikoltását, a gyermeket a zuhanyfülkében találta felhólyagosodott testtel.

Bár a rokonok magukkal és a rendőrséggel is megpróbálták elhitetni, a gyermek maga okozta a balesetet, a pontos és alapos bűnügyi helyszínelői munka mérései ezt kizárták.A zuhany csapja több mint egyméteres magasságban volt, a csaptelepet, ha fel is éri nyújtózkodva egy ekkora gyermek, nem tudja működésbe hozni. A zuhanyrózsa eredeti helye még magasabb, 140 centi, azt végképp nem érhette el. Ha épp lent is volt a tusolófej, 60 fokos víz jött ki belőle folyamatosan, felülről. A felnőtt kéznek is irritáló, égető érzés miatt a kicsi gyorsan eldobta volna a zuhanyt. A testfelület 50-55%-ára kiterjedő, II. fokú égési sérülést nem okozhatta önmagának. Ezt később az orvos szakértői vélemény is alátámasztotta. A felsőteste és a feje sérült meg, ha saját maga okozza a balesetet, a lábaira is folyt volna a forró vízből, ez is arra utalt, valaki más engedte hosszasan a gyermek testére a forró vizet.

További mérések, a zuhanyfülke vizsgálata miatt a rendőrök újra kimentek a jánoshalmi házhoz, ott azonban február 8-án már semmi nem volt. K. Zoltán szétverte a zuhanyzót. Állítása szerint a rombolást a rossz emlékek és egy újabb baleset elkerülése miatt végezte. Szerencsére az első helyszíni szemle adatai alapján rekonstruálni tudták a történteket, a technikusok még azt is feljegyezték, hány liter, hány fokos víz volt a tartályban.

A zsaruk egy időgrafikont állítottak fel: mikor, ki tartózkodhatott a lakásban. Eszerint csak az apa és a gyerekek lehettek bent a sérülés idején. A nagyobb gyermekeket pszichológus szakértő is meghallgatta, aki azt állapította meg, a kicsik tartanak K. Zoltántól, közvetlen átélésen alapuló, élményszerű elmondásuk szerint az apa vitte a zuhanyzóba a kislányt. Õ volt az anyjuk kedvence. Azt gondolták a nyomozók, talán egy mosdatás lehetett a baleset alapja, ahol egyértelmű a felnőtt gondatlansága. Keller Éva professzor, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet vezetőjének szakvéleménye szerint a fentről, hosszabb ideig a gyerek testére irányuló forró vízsugár minden kétséget kizáróan csak más közreműködésével okozhatott ilyen mérvű sérüléseket.

A szakértői véleményekre alapozva május 3-án hallgatták ki az előállított apát. K. Zoltán vallomást tett. Mint mondta, meg is könnyebbült, hogy végre kibeszélhette titkát. Õ vitte a gyermeket a zuhany alá, tudta, mit tesz vele. A férfi mérges volt élettársára, rajta akart bosszút állni azzal, hogy közös gyermekükben kárt okoz. Felfogta, hogy a csöppség meg is halhat a forrázásban. Erővel tartotta a kislányt a víz alá. A fájdalmában ordító gyermek védekezésül maga alá húzta a lábát, azért nem érte víz az alsó végtagokat. Látta, hogy a kislánya szenved, de nem érdekelte, bosszúja vezérelte.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a gyanúsítottat, akinek a bíróság május 5-én elrendelte előzetes letartóztatását. A kislány évekig tartó utókezelésre szorul. A család valamennyi gyermekét kiemelték a veszélyes családi környezetből, és nevelőszülőknél helyezték el őket - írta a police.hu.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek