Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.15.

A tudatlan méhészek miatt nem lesz idén mézünk?

A méhcsaládok csaknem 35-40 százaléka elpusztult az országban. A megmaradt méhek közül pedig nem mindegyik termõképes, ezért jóval kevesebb mézünk lesz idén.

Országos probléma, sőt, egész Európában tömegesen pusztulnak a méhek – jelentette a %Ripost%-nak Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. A gond a tévhittel ellentétben nem a hideg időjárással van, hanem a szakemberek módszereivel és az ázsiai varroa atka nevű parazita elszaporodásával.

Az alapvető probléma, hogy sok tudatlan, kezdő méhész van, akik nem feltétlenül rendelkeznek azzal az óriási szaktudással, ami ahhoz kell, hogy a méhek életben maradjanak

- mondta Bross Péter. Már tizenöt éve tart az a folyamat, hogy a méhek legalább 10-20 százaléka elhullik Magyarországon, ez pedig szerinte azért van, mert sokan nem jól védekeznek a paraziták ellen.

Elsősorban olyan szereket kell használni, ami úgy véd a paraziták ellen, hogy közben nem marad szermaradvány a mézben, másfelől pedig a méhünk életben is marad! – hívta fel a méhészek figyelmét.

A szakember szerint még így is lesz elég mézünk, aminek csak a felvásárlási ára fog emelkedni, a fogyasztói ár várhatóan megmarad.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek