Létrehozva: 2017.04.25.

Fájdalmas részleteket árult el a víztározóba fulladt Rolika nagybátyja

A kilencéves Roland barátaival egy játszótérrõl átszökött a közelben lévõ oltóvíztározóhoz jó néhány társával. A gyerekek kavicsokat dobáltak a mély vízbe, amikor a tragédia megtörtént...

Roland túl közel merészkedett, megcsúszott a jókora mélyedést borító nyálkás fólián és elmerült. Miután a gyerekek észlelték, hogy nagy a baj, hazafutottak és szóltak a felnőtteknek, akik rögtön a helyszínre siettek.

"A testvérem és a felesége egyből beugrottak a vízbe, de már nem tudták kihozni élve szegényt. Annyira csúszott a gödör oldala, hogy még ők sem tudtak kimászni belőle – mondta a Borsnak Farkas István, a fiú édesanyjának egyik testvére.

Az egyik dolgozó segített kihúzni őket a vízből és megpróbálta újraéleszteni Rolikát, mindhiába.

"A telep biztonsági őre szólt kétségbeesve telefonon, hogy siessek, mert beleesett három ember a víztározóba. Megfogtam egy seprűnyelet, amivel sikeresen kihúztuk a bajba jutottakat. Először a férfit, mert nem tudott úszni, aztán a kisfiút, aki már nem volt magánál, végül az asszonyt – meséli megtörten a logisztikai központ alkalmazottja, Nagy Zoltán.

Roland három testvérével és édesanyjával, Natasával élt egy szolnoki panellakásban. A szerencsétlen asszony napra pontosan fél éve vesztette el súlyosan megbetegedett, daganatos férjét.

"Felfoghatatlan az egész. Natasához azóta is napi kétszer jár az orvos, nyugtatót kell szednie. Nem értjük, hogy miért nem volt elkerítve az a gödör. Nem fogjuk annyiban hagyni a dolgot, hogy ne fordulhasson elő többet ilyen – mondta Roland nagybátyja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család