RETRO RÁDIÓ

Váratlanul halt meg a magyar férfi a repülőn: borzasztó részletek derültek ki

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 03. 13. 06:12

Az idős, 77 éves Margit fia, Attila az Emirates légitársaság  Dubajba tartó, decemberi járatán lett rosszul és esett össze. 90 percig küzdöttek az életéért, ám nem jártak sikerrel, Attila a fedélzeten meghalt. A gyászoló édesanya azóta sem tudja túltenni magát a tragédián. Azt mondja, legjobban az fáj neki, hogy a hírekből értesült fia haláláról.

Elrepült, mint egy fecske, és soha nem tért haza – tört ki zokogásban Margit néni, aki szeretné olyanokkal felvenni a kapcsolatot, akik aznap a gépen voltak. Reméli, hogy így minden részletet megtudhat a szörnyűségről és arról, mi történt fiával, akivel egyébként egy háztartásban élt.

A másik fiam látta meg az akkor még névtelen utasról szóló cikket. Ezután hívott engem, sajnos a félelmünk beigazolódott, Attila haláláról szólt az újságcikk. Ám hivatalosan engem senki sem értesített  – folytatta az idős asszony könnyeit törölgetve, aki azt is elmondta a Blikknek: gyermeke vadászként dolgozott. Egy korábbi daganatos megbetegedése miatt pedig kétszer esett át csontvelő-átültetésen.

Attila halála napján éppen Afrikába tartott, hogy a Viktória-vízesésnél egyik hobbijának, a videózásnak szentelhessen néhány napot.

Az édesanya gyászát az is nehezítette, hogy fia a halála után több hónappal is, utazási katalógusok érkeztek Attila nevére az utazási irodától. Az irodavezető elismerte az adminisztrációs hibát, és azt mondta: postai levél útján elnézést fognak kérni az édesanyától.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.