Létrehozva: 2017.03.17.

Megdöbbentő dolog derült ki a 11 évesen gyermeket szülő ózdi lányról

Megrontóját most állították bíróság elé. A férfi nyilatkozott a Ripostnak, és megdöbbentõ dolgokról vallott...

Szerző Ripost

Tudta ő, hogy mit csinál

– mondta nevetve a tárgyaláson V. Tibor arról a kislányról, aki

11 évesen szült neki babát!

A fiatalember csütörtökön állt bíróság elé, hiszen, bár maga is csak nyáron lesz 18 éves, felelnie kell azért, hogy egy 11 éves kislánnyal szexuális kapcsolatba kezdett. Ez a törvény előtt erőszak, noha a fiú kitartott amellett, hogy mindketten akarták.

2014 telétől 2015 tavaszáig "járt" együtt a kislány és a tinédzser fiú. A fiatalember vallomása szerint hét vagy nyolc alkalommal feküdtek le egymással, így esett teherbe a kislány.

Egészen a hatodik hónapig nem derült ki róla, hogy babát vár!

A fiút végül 15 hónap börtönre ítélték, és a végrehajtást három évre felfüggesztették. A kisbaba 2015. szeptember 10-én, koraszülöttként jött a világra, leányanyja nevét kapta: Vanessza.

Az anyává lett Vanesszát a bíróság nem hallgatta meg, mert még nem töltötte be 14. életévét.

Hogy miért nem derült ki a gyerek terhessége és mik a furcsa pár jövőbeni tervei, az kiderül a pénteki %RIPOST% napilapból!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így változtak meg az Agymenők sztárjai az elmúlt évek alatt - képek

origo.hu

Amerikai csapatok indulhatnak Ukrajnába

metropol.hu

„Voltak nehéz pillanataink” – Sztankovics nem kertelt a Fradi bajnoki címe után

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp megindokolta, miért nem kezdett Szoboszlai: „Utálom ezt”

ripost.hu

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

origo.hu

Borzalmasan néz ki legújabb fotóin Anne Hathaway - képek

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Esővel csap le a dermesztő hideg, ebben nem lesz köszönet

ripost.hu

Mennyire vagy művelt? 10 emberből 9 nem tudja ezeknek a szavaknak a jelentését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Újabb bizonyíték Bajnai Gordon és Magyar Péter kapcsolatára!

INSIDER

Gál Kinga: Háború vagy a béke, ez a választás tétje

INSIDER

7 millió a családi házakra: bővült az Otthonfelújítási program, íme a részletek!

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

„Már banános dobozokba csomagolom, mert nem fér el” – több mint 7 ezer söröskorsót halmozott fel otthonában a szegedi férfi

INSIDER

Tízezreket spórolhatsz a zöld rendszámmal – mutatjuk, hogyan

INSIDER

Esővel csap le a dermesztő hideg, ebben nem lesz köszönet

INSIDER

Őrült gyorshajtások Magyarországon - 334-gyel repesztett a Lamborghini, el is szállt