RETRO RÁDIÓ

Botrány a jó nevű fővárosi cukrászdában: üvegszilánk miatt került kórházba Sára

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 03. 23. 13:45

A 20 éves Sára banános gofrit rendelt, a sütemény ínycsiklandóan nézett ki, ám amint a fiatal lány beleharapott, rémálommá változott a békés cukrászdai sütizgetés....

Amikor kihozták, nagyon jól nézett ki, el is küldtem róla egy fotót a barátnőmnek – idézte fel Sára. – A második falatnál azonban komoly meglepetés ért. Valami durván ropogni kezdett a fogaim alatt. Elsőre azt hittem, hogy valamilyen keményebb, karamellizált dologról van szó, így elkezdtem szétrágni. Ám hirtelen rettentően fájni kezdett a szám. Nagyon megijedtem. Egyből kiköptem, tiszta vér volt a szám. Csak annyit tudtam mondani: „üvegszilánk”. Egy körülbelül háromcentis darabról volt szó. Egyből szóltak a személyzetnek, majd az üzletvezető is megjelent.

Mindenki nagyon megijedt, nem tudták elképzelni, hogy ez hogy lehet. Sára tányérját azonnal elvitték, ki is öntötték az összes gofritésztát. Felajánlották a lánynak, hogy nem kell fizetniük, és még egy ötezer forintos utalványt is felkínáltak, ám Sáráék azt nem fogadták el. Két nap múlva lány hirtelen nagyon rosszul lett.

– Felszökött a lázam, fájni kezdett a hasam, nem kaptam rendesen levegőt. Egyből rohantunk a sürgősségire. A vizsgálatok kiderítették, hogy lenyelhettem egy darab szilánkot.

Szerettek volna valamilyen kártérítésben megegyezni az üzlettel, ám a cég hozzáállása pár nappal később megváltozott.

- Azzal jöttek, hogy a gofri is elvághatta a számat, vagy akár ki is találhattam az egészet. Nem hittem a fülemnek! Már-már arra céloztak, hogy szándékosan nyeltem le egy szilánkot – fakadt ki Sára a Borsban.

A cukrászdában zajlik az ügy vizsgálata, ám a lapnak azt mondták, hogy szerintük az sem zárható ki, hogy szándékosan be akarják őket sározni.

Az esetre viszont ma­gyarázat lehet az egyik friss Facebook-poszt. Egy fiatal édesanya azt írta, hogy körülbelül két hete ott fagyizott a férjével meg a kislányával, és épp akkor tört össze egy felszolgáló egy tálcányi poharat. „Repült mindenfelé, a fagyinkba is. Szóltunk, hoztak másikat

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.