RETRO RÁDIÓ

Anyja csak nézte, ahogy nemi erőszak áldozata lett a fehérvári kislány

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 03. 27. 18:15

A kislányt rendszeresen molesztálta beteges fantáziájú nevelõapja.

Első nyilvános ülését tartotta a Fővárosi Ítélőtábla annak a férfinak az ügyében, aki közel egy éven át molesztálta élettársa kislányát. De nem csak neki, hanem az anyának is bíróság elé kell állnia.

A nő és a férfi 2011-ben költöztek össze, és együtt nevelték a nő előző házasságából, 2005-ben született kislányát Székesfehérváron. Az anya egy helyi éjszakai szórakozóhelyen dolgozott táncosnőként - írja a 24.hu. Nappal és munka közben is rendszeresen ivott, ahogy párja is délutánonként.

Amikor a gyerek elkezdte az iskolát, nem figyeltek rá, ruhája koszos volt, haja kócos, ami miatt a tanítónő többször is szólt, de hiába. Az anya gyakran elvitte munkahelyére a gyereket, ahol aztán mellette ivott. Végül valaki bejelentést tett, és ezután megjelentek a rendőrök otthonukban, akik elrendelték a család gondozását.

A vád szerint a férfi 2011 novembere és 2012 októbere között többször maradt egyedül nevelt gyerekével. Ilyenkor molesztálta a kislányt. Olyan is előfordult, hogy a nő is ott volt zaklatás közben, de annyit ivott, hogy nem volt képes felfogni, mi történik körülötte.

A férfi a történtek után általában kedvesebb volt a gyerekhez és édességet vett neki. Miután fény derült a történtekre, a kislány nevelőszülőkhöz került.

Első fokon a férfit 9 év fegyházbüntetést kapott, a felelőtlen anya pedig két év börtönt, öt évre felfüggesztve, illetve pártfogót rendeltek ki mellé.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.