RETRO RÁDIÓ

Ezt megint jól kitalálták: Egész nyáron dugó lesz Budapesten

Ezt megint jól kitalálták: Egész nyáron dugó lesz Budapesten
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 02. 22. 18:15

Felújítják a kék metró vonal. A munkálatok és a metrók pótlása félmillió ember életét nehezítik meg: ennyien utaznak ugyanis naponta a kék vonalon.

Elsőként a metróvonal déli szakaszát, a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér közötti részt zárják le. Ezt követi a Lehel tér és Újpest-Központ közötti és a déli szakasz lezárása egyszerre. A metró ekkor csak a Nagyvárad tér és a Lehel tér között közlekedik majd.

A két külső szakasz elkészülte után a Lehel tér és a Nagyvárad tér között lesz metrópótlás. A harmadik ütemben az Árpád híd és a Deák Ferenc tér között lesz metrópótlás, ekkor a vonal többi részén a metró már közlekedni fog.

A felújítás alatt bizonyos időszakokban azonban a teljes vonalon pótlóbuszokkal lehet majd csak utazni.

A belvárost nem lesz egyszerű elérni: a buszok metróhoz képest ugyanis lassabban haladnak. A felújítás végére már új metrókocsikkal utazhatunk, az első már meg is kapta forgalmi engedélyét.

A Budapesti Közlekedési Központ most az utasok javaslatait is várja arról, hogyan oldják meg a metrópótlást. Erre az oldalra kattintva te is elmondhatod véleményedet!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.