RETRO RÁDIÓ

Dagad a botrány: ismét hazaengedték a kokainozó gázolót

R.A.
Szerző
R.A.
Létrehozva2017. 02. 18. 14:02

A Budai Központi Kerületi bíróság ismét házi õrizetet rendelt el annak a nõnek, aki tavaly november 7-én halálra gázolt egy idõs férfit Zuglóban, majd elmenekült a helyszínrõl.

2016. november 7-én napközben gázolta halálra az idős férfit egy nő, a balesetről lapunk is már korábban beszámolt. A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken nem jogerősen elutasította a gázoló előzetes letartóztatásának meghosszabbítását.

Rendelkeztek az előzetes letartóztatás megszüntetéséről is egyúttal, elrendelték, hogy a nőnek a továbbiakban házi őrizetben kell tartózkodnia. A bíróság álláspontja szerint ugyanis fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének és a bűnismétlésének veszélye.

A gyanúsítottal szemben már egy másik ügy kapcsán is nyomoznak, ami szintén egy korábbi közlekedési bűncselekmény volt. Most egységesítették a két ügyet és egyben folytatódik az eljárás ellene.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.