Létrehozva: 2017.02.17.

Csoda történt a 14 éves, súlyos beteg magyar kisfiúval

Farkas Ricsi, akiért egy egész ország szorított, újra tud enni, és már hízott 1 kilót.

Azt az immunbeteg kisfiút, aki az országban elsőként esett át tüdőátültetésen, nemrég Bécsbe vitték a szülei, az ottani orvosok biztatására pedig egy hónapja újra enni kezdett. Ricsi az elmúlt hetekben mind­össze 12 kilót nyomott, pedig ebben a korban egy fiúgyerek normális súlya 45-60 kiló. Ám végre úgy tűnik, az étvágya növekszik.

"Az orvosok rengeteg erőt adtak. A leghőbb vágyam, hogy hízzak egy kicsit. Meg akarom mutatni, hogy mit tudok kihozni magamból!" – mesélte elszántan Ricsike, akinek súlya minimálisan ugyan, de végre gyarapodott.

"Napi két-háromszor ülünk asztalhoz, az étkezések között pedig többször nasizik csokit, kockasajtot" – magyarázta Eszes Ágnes, Ricsi édesanyja. "Látszik az arcán, hogy teltebb. Bár még mindig 13 kiló körül van, sokkal erősebb, és nem olyan aluszékony, mint korábban. Nem látszanak ki annyira a bordái."

A fiú szervezetében - 2005-ös csontvelő-átültetése óta - folyamatos gyulladás áll fenn, ami a gyomrát, beleit és izomzatát is tönkretette. Elméje teljesen ép, szeretné, ha fizikai állapota javulna. Ehhez adnak reményt a bécsi orvosok, akik talán képesek lesznek megállítani a gyulladást – írja a Blikk.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter baklövésén röhög az internet

metropol.hu

Közleményt adtak ki a Házasság első látásra című műsorral kapcsolatban

hirtv.hu

Steinbach József dunántúli református püspök lett a Zsinat lelkészi elnöke

ripost.hu

Megdöbbentő bejelentést tett a NASA: életet találtak a Marson

origo.hu

Hugh Grant elárult pár titkot a közelgő Bridget Jones-filmről

astronet.hu

Április 24.: Szent György napja, az igazi tavasz kezdete

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

ripost.hu

Válassz egy holdat és kiderül, mi a legnagyobb titkod

ripost.hu

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

ripost.hu

Mennyire vagy művelt? 10 emberből 9 nem tudja ezeknek a szavaknak a jelentését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Mutatjuk a gyermekvédelmi törvénycsomag pontjait, komoly szigorítások léphetnek életbe

INSIDER

Követői tették helyre a hazugsággal kampányoló Magyar Pétert

INSIDER

Luxusterepjárót állított Karácsony Gergely a Blaha közepére

INSIDER

Akár tíz évre is börtönbe kerülhetnek a hídpénzbotrány elkövetői

INSIDER

Hivatalos: megvan, mikor nyit pontosan a budapesti Primark

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten folytatta az országjárást, Szentkirályi Alexandrával is találkozott

INSIDER

Eddig kell még kibírnod, hogy utána élvezhesd a nyáriasan meleg időt

INSIDER

Nagyon benézték az osztrákok, jönnek a nem várt gyerekek