RETRO RÁDIÓ

Botrány a BKV-nál: életveszélyben voltak az utasok?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 02. 15. 07:30

Tükörsima gumival közlekedett egy BKV-busz a fõvárosi Erzsébet téren. A szakértõ szerint az utasok életveszélyben voltak.

"A piros lámpánál egymás mellett álltunk, amikor szemet szúrt a tükörsima gumifelület. Egyszerűen megdöbbentő, ugyanakkor felháborító is egyben, hogy ezt egy embereket szállító cég megengedheti magának" – mondta neve elhallgatását kérő férfi, aki a Blikknek lefotózta a gumit, amin valóban nem látszik minimális barázdáltság sem.– "Szörnyű belegondolni, hogy hiába ügyel az ember a saját biztonságára és szereli fel saját autóját jó gumikkal, ha egy ilyen monstrum elszabadul a jeges úton. Remélem, nem marad következmények nélkül ez az eset" – háborgott.

A busz ráadásul egyike azoknak az elektromos buszoknak, amelyeket 2016-ban vásárolt a BKV Zrt. A képek alapján az abroncs profilmélysége nem érte el még a minimális 1,6 millimétert sem.

"Nem véletlenül szabályozza a törvény a minimális profilmélységet. Azzal, hogy a gumi lamellái kifordulnak, lénye­gében a jármű „kapaszkodik” az út felületébe. A profilmélység ­hiánya különösen veszélyes egy személyautónál és busznál egyaránt" – magyarázta ­Pausz Ferenc szakértő, aki mint mondja:

bár a busznak több kereke van, így a súlyelosztás is más, mégis kijelenthető, hogy az ilyen gumikkal szerelt busz utasai életveszélyben voltak.

A BKV azt írta, hogy bár a gumiabroncs szélén valóban látható enyhe kopás, ám szerintük a busz az előírásoknak megfelelő gumiabroncsokkal közlekedik. A válaszban egy fotót is mellékeltek, amin szerintük ugyanaz a gumi látható, érdekes módon a gumit vastag porréteg borította...

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.