Létrehozva: 2016.12.06.

Szívszorító: így vallott a balástyai rémről áldozata apja

Az idõs férfi csak azt sajnálja: eddig is el kellett tartania az államnak az öngyilkossá lett Sz. Zoltánt.

Almásy István nagyot sóhajtott, amikor megtudta, hogy felakasztotta magát a börtönben a balástyai rém.

Sz. Zoltán első áldozata pont a férfi lánya volt, aki férjével nem sokkal korábban költözött a balástyai tanyavilágba.

Ha van Isten, most ő cselekedett

– mondta a %Ripost%-nak Almásy István, a nő édesapja. – Mi annyira tönkrementünk ebben az ügyben, hogy számomra csöppnyi gyógyír csak a lányom gyilkosának halálhíre. Azt sajnálom, hogy az állam ilyen sokáig eltartotta őt.

A balástyai rémet négy nő meggyilkolásáért ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre. Az ügy nyomozója, Palatinus Gábor állította, hogy Sz. Zoltán nemcsak négy nőt, hanem még legalább hat embert meggyilkolt. Palatinus még ajánlatot is tett a rémnek, minden egyes bevallott halottért pénzt ígért. Ám Sz. Zoltán nem tört meg, nem mondott semmit a börtönben. Az utolsó áldozatának, Hajnalkának az édesapja is korábban állította, ő is biztos benne, hogy Sz. Zoltán többször is gyilkolt.

A rémet a szegedi Csillag börtön legfelsőbb emeletén, az életfogytiglanra ítélt rabok körletén tartották fogva. Ott nagyon szigorúak a szabályok, sétálni is csak a tetőn kialakított részen lehet, egy- illetve kétszemélyes zárkák vannak.

A másik elítélt, aki Sz. Zoltánnal egy időben felakasztotta magát, 2008-ban, 22 évesen ölte meg a feleségét és 9 hónapos kisgyerekét.

 

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak