Létrehozva: 2016.11.07.

Szexuális zaklatás miatt nyomoznak egy budapesti javítóintézetben

Egy névtelen bejelentés miatt indult a vizsgálat még augusztusban. A Szociális és Gyermekvédelmi Fõigazgatóság hallgat az ügyben.

Feltételezett szexuális visszaélések és más szabálytalanságok miatt vizsgálódik a rendőrség már csaknem 3 hónapja az Emmi Budapesti Javítóintézetében, a Szőlő utcában. Itt olyan fiatalkorú fiúkat helyeznek el, akik nem kiemelten súlyos bűntett gyanúja miatt kerültek előzetesbe. Õrzött iskolába járnak, dolgoznak, emellett rendszeres foglalkozásokon is részt kell venniük.

Egyelőre nem igazolódott be a gyanú...

Elsősorban egy női nevelővel kapcsolatban merült fel a gyanú, amelyet eddig a rendőrségi nyomozás nem igazolt, de a névtelen levélben szerepel, hogy egy férfi munkatárs is érintett lehet a szexuális visszaélésekben – értesült a magyarnarancs.hu.

A vizsgálat tényét a rendőrség megerősítette, a feltételezett visszaélésekről már az Emberi Erőforrások Minisztériuma is tud. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnál közölték, hogy a nyomozás lezárásáig nem nyilatkoznak az ügyben. A Magyar Helsinki Bizottság egyébként 2014-ben járt az intézményben, összességében mindent rendben találtak.

Ez már a harmadik...

Októberben derült ki, hogy a Bicskei Gyermekotthon vezetője több fiút is molesztálhatott éveken át, az igazgató azóta már előzetesben van. Szeptemberben pedig napokon át vezető téma volt a sajtóban az, hogy szexre kényszeríthettek több gyereket egy budapesti nevelőotthonban.

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

mandiner.hu

Így landolt a kínai elnök gépe Budapesten (VIDEÓ)

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!