RETRO RÁDIÓ

Milliárdokért vágathatta le mindkét lábát Sándor, nagy bajba kerülhet

CsR
Szerző
CsR
Létrehozva2016. 11. 28. 08:09

A rendõrség szerint a férfi szándékosan vágatta le a lábait egy vonattal, vádat emeltek ellene. Sándor azonban nem hagyja magát, beperelte a biztosítókat, szerinte tartoznak neki egymilliárd forinttal.

Miközben júliusban biztosítási csalás miatt vádat emeltek Cs. Sándor ellen, ő gondolt egy merészet, és beperelte a szerinte neki tartozó biztosítókat.

A rendőrök szerint szándékosan vágatta le mindkét lábát egy vonattal. A vád szerint a 49 éves férfi 2013 novembere és 2014 februárja között összesen tizennégy biztosító társasággal kötött élet- és baleset-biztosítási szerződést azzal a szándékkal, hogy egy későbbi időpontban önmagának szándékosan sérülést okoz, s a biztosítási összegeket, közel egymilliárd forintot jogosulatlanul felveszi.

2014. július 30-án a nyírcsászári vasútállomáson bemászott egy éppen elinduló vonatszerelvény utolsó vagonja elé úgy, hogy az induló vonat kerekei mindkét lábán áthaladtak. A megrendezett baleset következtében a lába olyan súlyosan roncsolódott, hogy amputálni kellett. Sándor a megrendezett baleset után közel egymilliárd forint biztosítást akart felvenni.

Úgy tűnik, a férfi most ellentá­madásba lendült, nemhogy nem ismeri be az ellene felhozott vádakat, hanem pert indított a szerinte jogos biztosítási összeg megszerzésére - írja a Bors.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.