RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen: nem bűnhődik a deteki mészáros

Hihetetlen: nem bűnhődik a deteki mészáros
J.K.
Szerző
J.K.
Létrehozva2016. 11. 07. 16:12

Hiába várta mindenki, hogy példás büntetést kap, továbbra sem tudni, megbûnhõdik-e K. István, Detek alpolgármesterének a fia.

Ma sem született ítélet a deteki állatkínzó, K. István ügyében.

Mint arról a %RIPOST% is beszámolt, Detek alpolgármesterének a fia baseballütővel agyonvert egy magatehetetlen kutyát, és egy barátja levideózta  az egészet.

Az eset még 2015 nyarán történt, azóta húzódik a fiatalok büntetése, ráadásul úgy tűnik, még mindig várat magára az ítélet, ugyanis a  

vádlott jogi képviselője elfogultsági kifogást terjesztett elő a bíróval szemben

– mondta a Miskolci Törvényszék szóvivője, majd hozzátette: ilyen esetben a bírónak két lehetősége van. 

– A bíró folytathatja az eljárást és ítéletet is hozhat, vagy úgy dönt, hogy elnapolja a tárgyalást, és megvárja, amíg a törvényszék kivizsgálja a elfogultság vádját – tudtuk meg a szóvivőtől, aki azt is elárulta: K. István jogi képviselőjének bizonyítási indítványai is voltak.

Az elfogultság kérdését a Miskolci Törvényszék soron kívül, egy hónapon belül kivizsgálja.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.