RETRO RÁDIÓ

Elképesztő: Így bánnak a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjával a börtönben

Elképesztő: Így bánnak a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjával a börtönben
CsR
Szerző
CsR
Létrehozva2016. 11. 14. 06:30

Kiderült: abban a cellában õrzik a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját, ahol annak idején Ambrus Attila is raboskodott.

Tíz éve nem látta a fiát, ezért nem tudja, hogy milyen ember vált belőle. Utoljára a gyermekelhelyezési per során látta a körúti robbantással gyanúsított férfit, akkor még csak 13 éves volt. Az anya a Lokálnak azt mondta, hogy tudta, hiába van érvényes papírja arról, hogy a gyerekeket ő nevelheti, ha odajár hozzájuk, azzal sebeket okoz mindenkinek.

P. Lászlót jelenleg a Gyorskocsi utcai fogda szigorított részlegében őrzik, ugyanabban a cellában, ahol annak idején a Viszkis rablót.

– Én nyolc napig voltam ott. Egy négyszer nyolc méteres, téglalap alakú helyiség, középen ráccsal elválasztva.

A külső felén egy asztal van paddal, amelyen éjjel-nappal két rendőr ül, és vigyáz a rács másik oldalán ülő rabra, akit emellett két kamerával is figyelnek. Az ajtót csak akkor lehet kinyitni, ha jelen van hat-hét rendőr.

A cellában egyébként mindent rögzítettek, az ágy szinte a földön van, és mindent egy puha, gumiszerű anyaggal vontak be, hogy ne tehess kárt magadban – mondta Ambrus Attila.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.