RETRO RÁDIÓ

Pszichológus segít az Alleeban molesztált kisfiúnak

Pszichológus segít az Alleeban molesztált kisfiúnak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 10. 07. 17:10

A hatéves gyermeket az egyik takarító zaklatta, a férfit elkapták és már el is ítélték. A gyerek lelkében azonban ezzel még nem gyógyultak be a sebek.

Bár a molesztálástól az ítélethirdetésig egyetlen hónap telt el, ez az idő kevés ahhoz, hogy egy hatéves gyermek túltegye magát azon: egy felnőtt a péniszét mutogatta neki.

A kisfiú édesanyja, Judit az Indexnek nyilatkozott arról, hogyan történt a molesztálás.

Gyanús volt, amikor kijött a mosdóból, látszódott, hogy valami történt, de nem akart róla beszélni

– idézte fel az anyuka. Végül sikerült kiszednie a fiúcskából, hogy a takarítók egyenruháját viselő férfi mutogatta neki magát. Az anya azonnal megkereste a takarítót, ordítva felelősségre vonta, majd előkerítette feletteseit is. Judit azt tartotta felháborítónak, hogy a fél éve ott dolgozó férfit a többiek kérdés nélkül védték, s azt állították, hogy a kisfiú csak hazudik.

A bevásárlóközpont vezetőségét, és a rendőröket csak dicsérni tudta az anyuka, aki azért beszélt a szörnyűségről, mert szerinte a szexragadozókat csak a nyilvánosság tudja megállítani.

A molesztálásról értesítette a kisfiú iskoláját és az osztálytársak szüleit is, előre szólt, hogy a kicsi nem fantáziál, nem hazudik: valóban mutogatta neki egy férfi a nemi szervét. Amennyit csak lehet, segítenek neki az iskolában és otthon is, de pszichológus is foglalkozik a sulit épp elkezdő gyerekkel.

A takarítót elfogták, bevallotta tettét, és kiderült, hogy hasonló ügy miatt volt egy felfüggesztett büntetése. Most 22 hónap börtönre ítélték, összesen négy évet ül majd...

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.