Létrehozva: 2016.10.07.

Összebilincselve, meztelenül alázták a rabokat a magyar börtönben

Szörnyû állapotok uralkodnak a márianosztrai börtönben. Sokkoló, amit a vizsgálat kiderített.

Hatalmas zsúfoltság, megalázott rabok - ezek fogadták a Helsinki Bizottság munkatársait a márianosztrai börtönben.

Számos rab el is mondta, milyen az élet a rácsok mögött. Egybehangzóan beszéltek például arról, hogy gyakori a biztonsági elkülönítést szolgáló "dühöngőben" végrehajtott bántalmazás.

A panaszok szerint a meztelenre vetkőztetést követően – olykor fizikai bántalmazás után – órákon át összebilincselt lábakkal és kezekkel hagyják magukra a fogvatartottakat.

A rabok arra is panaszkodtak, hogy a munkáltatás előtt és után végzett motozás során rendszeresen gúnyolódnak és megalázzák őket az intézetben folyamatosan jelenlévő speciális egység sötét kámzsát viselő (börtönszlengben "nindzsáknak" nevezett) tagjai.

Egyetlen olyan zárka sincs, amelyben lenne különszellőzésű WC. 36 zárkában van fallal leválasztva a mellékhelyiség, a többiben még ilyen elkülönítés sincs.

Az intézet teljes előírt befogadóképessége 481 fő, a látogatás első napján mégis 713 főt tartottak fogva a börtönben. Ez 148 százalékos túlzsúfoltságot jelent.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága ígérte, megvizsgálják az ügyet és igyekeznek változtatni - írta az abcug.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor