RETRO RÁDIÓ

Muszlim viselet miatt küldtek ki két nőt a Széchenyi fürdőből

Muszlim viselet miatt küldtek ki két nőt a Széchenyi fürdőből
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 10. 14. 16:58

A fürdõ személyzete nem nézte jó szemmel az egész testet elfedõ fürdõruhát. Kíméletlenül elküldték a két nõt a fürdõbõl.

Kiküldtek egy 30 és egy 70 év körüli nőt a Széchenyi Fürdőből, mert azok teljes testet elfedő fürdőruhát, azaz burkinit viseltek. (Ezt főként a muszlim nők hordják.)


A két nő már több órája a fürdő területén tartózkodott, amikor két alkalmazott arra hivatkozva, hogy megsértették a házirendet, kiküldte őket – az esetről a 444 számolt be egyik olvasójuk elmondása alapján, aki szemtanúja volt az esetnek.

- A fürdő részéről két nő hajtotta végre a kidobást. Azzal védekeztek, hogy a vezetőség utasítása volt. A burkinis hölgyek legalább egy órája már a fürdőben voltak, nem hangoskodtak, senkinek sem ártottak, senkit sem zavartak – írta a szemtanú.

A Széchenyi Fürdő marketing- és értékesítési igazgatója, Czinege Szilvia az esettel kapcsolatban annyit közölt, hogy október 9-én a kora esti órákban valóban érkezett hozzájuk egy vendégpanasz, hogy a fürdő gőz osztályán lévő medencében két vendég nem a házirendnek megfelelő ruházatban fürdik. Ezért felszólították őket, hogy tartsák be a házirendet.

- Társaságunk 2016 júliusában kért hivatalos állásfoglalást az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól, ennek alapján határoztuk meg a házirendben a fürdőruhaviselés szabályát, mely minden fürdőnkben a pénztáraknál kifüggesztett állapotban is megtalálható. Eszerint: nem szabad a medencékbe olyan öltözékben bemenni, amely felületének mérete okán közegészségügyi, vízminőségi és balesetvédelmi szempontból aggályos. Erre tekintettel a medencéket az alsó testrészen kizárólag térdig érő, a felső testrészen pedig kizárólag vállig érő fürdőruhában szabad igénybe venni – árulta el Czinege Szilvia a lap kérdésére.

A fürdő oldalán egy 2016 májusi utasítást találni csak, ami a fürdőruhákra vonatkozik. Burkinit nem említenek benne, de a rendelet simán alkalmazható rá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.