RETRO RÁDIÓ

Kiütéssel győzött Nagy Feró!

Kiütéssel győzött Nagy Feró!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 10. 13. 01:40

Durván felsültek azok, akik meg akarták hurcolni a zenészt.

Valóságos hajtóvadászat indult Nagy Feró ellen Romániában a Beatrice augusztusi, kolozsvári koncertje után. A román rendőrség azt gyanította, hogy a zenekar XX. század című dala Sztálint, Hitlert és az Iszlám Államot élteti, ezért eljárást indítottak az ügyben.

Nagy Feró akkor azt nyilatkozta: megijedt, hogy mondvacsinált indokok miatt esetleg kitiltják Romániából, vagy letartóztatják, ha legközelebb Erdélyben lép fel.

Az utóbbi tíz évben semmi irredenta dolgot nem csináltam! Kolozsváron azt mondtam: milyen jó, hogy itt magyarul énekelhetek. Ezt románul is megköszöntem. Békében szeretnénk élni velük –

tette hozzá.

Néhány hete a román rendőrség aztán közölte, nem folytatják tovább az eljárást, mert nem történt bűncselekmény.

Szerdán ismét győzelmet aratott Feró, hiszen a Román Televízió etikai bizottsága elmarasztalta a Beatrice kolozsvári koncertjéről szóló beszámolók készítőit.

A tudósítások ugyanis minden alap nélkül azt sugallták, hogy irredenta rendezvénysorozat zajlik Kolozsváron, Feró és zenekara pedig diktátorokat és terroristákat tüntet fel kedvező színben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.