RETRO RÁDIÓ

Bármikor beszakadhat a Budapest alatt fekvő egykori város teteje

Bármikor beszakadhat a Budapest alatt fekvő egykori város teteje
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 10. 11. 20:00

Óbuda alatt komplett városrészeket rejt a föld. A hétfõ éjjeli csõtörés helyszíne alatt például a római kori Aquincum történelmi város úgynevezett katonai városrésze fekszik.

Sárlepte járdák és vízben álló autók látványa zárta az óbudaiak hétfői napját. A Lajos utca és Perc utca kereszteződésénél fél méter magasan, árvízszerűen zúdult a víz az ott parkoló autókra.

Észrevettük hogy nincs víz a lakásban, megkérdeztem a szomszédot, ám ekkor már náluk sem volt víz

– mondta az egyik tömbben élő Balázs, aki nem sejtette még ekkor, hogy a környéket elmosta a víz.

- Csobogó hangot hallottam, ezért mentem ki a házból, illetve azt akartam megnézni, hogy dolgoznak-e a környéken esetleg a vízügyesek.

Amikor kiléptem, nagyon megdöbbentem, hogy az autók feléig áll a víz

– mondta még mindig döbbenettel a hangjában a férfi, akinek autóját most a szerelő szedi darabokra, megelőzve a későbbi károk kialakulását.

Nem ez volt az első komolyabb csőtörés a környéken: szintén a harmadik kerültben néhány évvel ezelőtt szó szerint beszakadt az út és elnyelt egy autót. A csőtörés miatt ugyanis akkora kráter keletkezett az úton, hogy egy környékbeli nő - figyelmen kívül hagyva a veszélyt – autójával behajtott a víz alatt álló utcába, majd beleesett és elmerült a gödörben.

Egy föld alatti város tetején élünk

Óbuda alatt, szintúgy, mint Budapest egyéb területei alatt, komplett városrészek rejtőznek a föld alatt. A tegnapi csőtörés helyszíne alatt például a római kori Aquincum történelmi város katonai városrésze fekszik. Így könnyen elképzelhető – ám nem bizonyított -, hogy a csőtörések, és az útbeszakadások szorosan összefüggnek az egykori „földalatti” város létezésével.

Aquincum, a történelmi város

Budapest területének írásos történelme Aquincummal kezdődik, a római kori várost 89 körül alapítottak a Duna jobb partján egy kelta település közelében. Később Aquincum 106-tól a egészen a 4. század végéig Alsó-Pannónia központja volt. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.