Létrehozva: 2016.05.19.

Egy évig még a tizenkilenceseket szívatják...

Nem sikerül betartani azt a tavalyi országgyûlési határozat, mi szerint 2016. május 20-tól 19 helyett legalább 20 szálat kell tartalmaznia egy doboz cigarettának, ami egyben 5 százalékos áremelést is hozott volna.

A %Ripost% által megkérdezett óbudai trafikos még nem tudott semmit arról, hogy péntektől másfajta doboz cigik kerülnének üzletének polcaira. Talán azért, mert nem olvasta a tavaly májusi országgyűlés döntést, hogy május 20-ától legalább húsz, legfeljebb huszonöt szál cigarettát tartalmazhat egy pakli dohány.

 

Mivel a trafikos minderről semmit nem tudott, megkérdeztük Sánta Jánost, a Continental Dohányipari Csoport elnökét, aki Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége nevében elmondta, csúszik az egységes uniós irányelv végrehajtása, nem csak nálunk, hanem az EU más tagállamaiban is.

Magyarországon az év végéig gyárthatják a vállalatok a 19 szálas dobozos cigiket, és ezeket 2017. május 20-ig tarthatják a trafikok a polcaikon.

 

Most tehát emiatt nem lesz áremelés, ám a kormány három lépésben másfél év alatt 29 százalékos jövedékiadó-emelést tervez a dohánytermékeknél, ami a szövetség szerint cigarettánál dobozonként akár 300 forint árnövekedést is hozhat 2017 végére.

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

T. Danny-t egy szőke hajú lánnyal kapták le

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!